Wahi-Nui 1.

Csend volt. Ta-Koro falai némán álltak. A Matoranok a falakon belül csendben intézték napi dolgaikat. Tahu Nuva büszkén állt városa egyik õrtornyán, és karjait összefonva mosolygott, ami már így magában is ritka dolog volt. Mióta a Toák megérkeztek Mata Nuira, egy pillanatnyi nyugtuk sem volt. Állandó harcban álltak a gonosz erõk harcosaival. Le kellett gyõzniük a rahikat, a bohrokokat és a bohrok-kalokat. Most már ideiglenes pihenést kaptak a Toából Toa Nuvává alakult védõk, hiszen Makutát még mindig nem sikerült legyõzniük. Szép csendes nap volt. Tahu Nuva már épp leugrott volna az õrtoronyról, hacsak meg nem lát valami furcsát a Mangain kívül, hiszen Ta-Koro a Mangai vulkán belsejébe épült. A távolban hatalmas porfelhõ kavargott, és egyre jobban közeledett a Tûz város felé. Mikor közelebb ért, de még mindig több száz lábnyira volt, kivehetõek voltak már a porfelhõt alkotó lények. Rengeteg megvadult Muaka, egy csapat Kane-Ra és még sok száz, más Mata Nuin élõ állat csapata száguldott a Mangai felé. Tahu Nuva elõször megrémült, de aztán rájött, hogy ezek az állatok nem támadnak, hanem menekülnek. A Tûz Toa Nuvája már tudta mit kell tennie. Volt a Mangainak egy fõ kapuja, amerrõl a csapat jött, és volt egy vészkijárat, amit csak, akkor használtak, amikor a fõ kapunál volt valami gond. Tahu Nuva gyorsan a házakba küldte a Matoranokat, tisztán hagyva az egyik fõ utcát, ami összekötötte a két kaput. A Tûz Toa Nuvája kinyitatta a két kaput, és ezzel meg is oldotta a problémát. A hatalmas állatsereg az egyik kapun bevágtatott a másikon pedig ki. A Matoranok boldogan szaladtak vissza az utcákra, de Tahu Nuva tudta, hogy itt valamilyen nagyobb, sokkal nagyobb lényrõl van szó. Kisétált a Mangai elé, és rögtön tudta a választ…

FOLYTATJUK...

Író: Vakama